Itt vagy:Háromszáznál is többen a „Hegyin”

Háromszáznál is többen a „Hegyin”


A három egyéni és egy váltószámban háromszáznál több sportember mérte össze tudását június 8-án, szombaton, Miskolcon, a 21. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen.

A Marathon Club SE - Miskolc MJV Önkormányzatának kiemelt támogatásával - rendezte meg nagy hagyományokkal büszkélkedő terepfutóversenyét, mely a 2. Maratoni Hétvége első napi programját jelentette. A versenyközpontot a Majális-park, Királyasztalnál jelölték ki, ahol kora reggeltől nagy volt a nyüzsgés azok körében, akiket nem zavart meg, tántorított el az elmúlt hét jelentős esőzése, mely nem „segített" a 10,5 km-es körpálya talaján. A maraton egyéni és váltó, a félmaraton és a kismaraton résztvevői dr. Zsiga Marcell, Miskolc sportért is felelős alpolgármesterének, az esemény védnökének közreműködésével egyszerre rajtoltak el. A sok ismert arcot, jelenlegi és egykori neves sportembert is soraiban tudó mezőny nemzetközi jellegét az először a versenyre ellátogató norvég, valamint német és szlovák sportolók biztosították. A házigazdák idén, újdonságként, 15 és 30 kilométeres a teljesítménytúrát is beiktattak a programba , melynek levezénylésében a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség aktivistái nyújtottak profi segítséget.

A futók - leküzdve a külön kihívást jelentő, helyenként csúszós pálya-szakaszokat is - izgalmas párharcban döntötték el a helyezések sorsát. A legrövidebb versenyszámban a férfiaknál és a nőknél is két perces előnnyel érkezett a célba a győztes, azaz a miskolci Pataki Anna és a debreceni Kovács István. Félmaratonon, a hölgyeknél a miskolci Nyilas Zsuzsanna nem bízta a véletlenre a dolgot, rajt-cél győzelmet aratott, mellyel kiérdemelte a Budo-Sport Miskolc különdíját is, melyet Markovics László tulajdonostól vehetett át. Ugyanezen a távon, a férfiaknál két fővárosi futó csapott össze az aranyért, ami végül Gulyás János nyakába került.

21. BHM-KÁEV Rajt

 

A maratoni távon, a férfi egyéniben presztízs csatának lehettek szemtanúi a jelenlevők. A tavaly, ugyanitt az ultramaratoni számot megnyerő miskolci Papp Gergely két körön át fantasztikus tempóban utasította maga mögé a teljes mezőnyt, beleértve a 10,5 km-es távra vállalkozókat is. Ám a túl gyors tempó valószínűen „megbosszulta" magát, mert 30 km tájékán utolérte őt a kalapácsos ember", így a feladás mellett döntött. A lassabban kezdő, folyamatosan felzárkózó Karlowits-Juhász Tamás, a maratoni táv 2012-es címvédője élt a lehetőséggel, ezt követően átvette a vezetést, melyet a célba érkezésig meg is őrzött.
A maratoni távon első alkalommal kiírt váltók versengésében a miskolci önkormányzat - példamutató módon - három egységgel is képviseltette magát, melyek közül kettő - egy-egy női és férfi egység tagjai - felállhattak a dobogóra.

A verseny korelnöke a Budapestről érkezett Palágyi Zsolt volt, aki 72. életévében járva hagyta maga mögött a kismaratoni távot.

Az egésznap hangulatáról, a nézők, versenyzők tájékoztatásáról az országszerte méltán híres műsorközlő, a Kaposvárról érkezett Péter Attila gondoskodott, aki a serlegek, érmek, tárgyjutalmak átadására felkérte Daragó Lászlónét, a MOB tagját, az MDSZ alelnökét, Katona Ferenc önkormányzati képviselőt, Szaniszló Sándort, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnökét, Hölcz Pétert, a MISI SC elnökét és Szűcs István főrendezőt, a Marathon Club SE elnökét.

Eredmények
Maraton (42,3 km), férfi abszolút: 1. Karlowits-Juhász Tamás (Miskolc) 3:58:50 óra, 2. Deme Szabolcs (Ózdi Teknőc Futóklub) 4:10:17, 3. Zenyik Gábor 4:11:56. Női abszolút: 1. Reviczki Enikő, 5:52:19

Maraton-váltó (4x10,5 km), nők: 1. DVTK UP (Fuhrmann Eszter, Galsi Anita, Robotka Zsófia, Huszár Zsuzsanna) 4:54:06, 2. SMRT (Pataki Anna, Sárándi Fanni, Kiss Cintia, Veres Gabriella) 5:25:45, 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Godó Éva, Jávori Ágnes, Buda Zsuzsanna, Diczházi Mónika) 6:09:58

Maraton-váltó (4x10,5 km), férfiak: 1. Talabér & Berendi Running Team I. - Alkat-különítmény (Vincze István, Sólyom Zoltán, Berendi Antal, Elek Péter) 4:14:10, 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Takács Gábor, Képes Lóránt, Soós Attila, Drotár Ottó) 4:27:56, 3. Helynekem (Vas Gábor, Makai András, Gál Milán, Less Áron) 4:50:01, ...5. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata-MVSI (Szabó László, Miskolci Róbert, Szilágyi Kornél, Katona Ferenc) 5:19:59

Félmaraton (21,3 km) férfi abszolút: 1. Gulyás János (BAB SE) 1:46:09 óra, 2. Spitzmüller Zsolt (BAB SE) 1:48:47, 3. Csikós Csaba 1:50:49. Női abszolút: 1. Nyilas Zsuzsanna (Miskolc) 2:08:14 óra, 2. Vajda Nóra (Böszörményi Körútfutók SE) 2:17:13, 3. Kalóczki Tímea 2:19:25.

Férfi abszolút: 1. Kovács István, 49:50 perc, 2. Boros Barnabás 51:08, 3. Takács Márton 55:00. Kismaraton (10,5 km) női abszolút: 1. Pataki Anna (SMRT) 1:04:44 óra, 2. Lakatos Erika 1:06:47, 3. Péter Ágnes 1:07:37.