Itt vagy:Hogyan kerül a csizma az asztalra?

Hogyan kerül a csizma az asztalra?


Miskolc, 2011. október 15.

Talán vannak akik meglepődnek azon, esetleg picit értetlenkednek, hogy vajon „hogyan kerül a csizma az asztalra", mit is keres a XI. Barátság Maraton kiírása és nevezési lapja a nagy múltú Bükki Hegyi Maraton honlapján? Nekik (is) szánom a következő mondatokat.

A történet 1991. nyarán kezdődött, amikor amatőr futóként én is ott voltam az 1. Bükki Hegyi Maraton (BHM) rajtjánál, hogy 16-szorra is lefussam a klasszikus 42,195 km-t, összeismerkedve közben a verseny „motorjával", Kisgyörgy Ádámmal. A következő években a mind kevesebb edzéskilométer és durva módon gyarapodó plussz-kilók apropóján ugyan már nem a leghosszabb távon, hanem félmaratonon és kismaratonon mindig tagja voltam a BHM mezőnyének. Bő tíz esztendeje - mialatt barátok lettünk - már annak, hogy Ádám felkért, segítsek neki a verseny előkészületeiben, lebonyolításában, melynek én örömmel tettem eleget, bár sejtettem, hogy a futás és a rendezés kettőssége nem megy együtt sokáig. 2004-től már csak a szervezésből vettem/veszem (évek óta már versenyigazgatóként) ki a részemet, sajnos már Ádám nélkül, aki idén márciustól az égi futópályákon szervezi tovább a versenyeket.

2001. őszén szerettem volna egy maratonnal emléket állítani a 25 éve vétlen közlekedési balesetben elhunyt Édesapámnak. Kocsis Árpi, a Budapest Sportiroda vezetőjének jóvoltából „VIP-rajtszámom" volt a Kaiser's-Plus Budapest Maratonra, melyre annak rendje és módja szerint korán reggel el is indultam. Autóm azonban Mezőkövesdnél lerobbant, így lekéstem a versenyt. Mivel az év hátralevő részében itthon már nem rendeztek maratont, én viszont szerettem volna megtenni, amit elterveztem, elhatároztam, hogy a Miskolci Egyetem és Miskolctapolca között kijelölök egy kört és azon annyit futok, ami elég egy teljes maratonhoz. Futóbarátaim közül egy (!) percig kellett kapacitálni a társulásra Németh Csabát, Harsányi Zsoltot, Pálffy Gábort, Koleszár Andrást, Markó Györgyöt, akik a „Maraton Apáért, Id. Szűcs István-emlékfutás" teljes távján mellettem voltak, miközben az erős szembe-szeles szakaszokon szó szerint még a széltől is óvtak. Azon a november végi zimankós napon végül is hosszabb-rövidebb ideig közel hetvenen csatlakoztak még hozzám, hogy segítsenek célom elérésében. És persze akadtak olyanok is - köztük Kisgyörgy Ádámmal - szép számmal, akik a pálya szélén segédkeztek, biztattak. Kimondva, kimondatlanul, Mindenszentek közelében, akkor ott mindannyian így is megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről.

Végül valamennyi jelenlevőnek köszönhetően, alig több, mint fél év felkészüléssel - alaposan elmaradva ugyan 1987-es 2 óra 47 perces egyéni csúcsomtól - 4 óra 13 percet futva, megint átélhettem a maratoni célba érkezés katarzisát. A célban a már akkor is nagyon komoly nemzetközi elismertséggel bíró Németh Csabitól - abszolút meglepetésként - megkaptam saját Sparthatlon-os befutó érmét, melyet átgravíroztatott a következő szöveggel: „Pistának! A legnemesebb maratonjáért!" Sokan megrázták a kezem, rádióriport is készült velem. Ez utóbbin már nem tudtam tartani magam, szakadtak a könnyeim, azért, amiért futottam és azért, hogy mennyien érezték át velem az esemény belső fontosságát. Azt gondoltam, hogy ezzel a rendhagyó, viszont fantasztikusan lélekemelő maratonommal teljesítettem a célomat. Ez így is volt, de alig telt el pár hét, telefonhívásokat kaptam, melyekben arról érdeklődtek, hogy a következő évben mikor lesz ez a futás?

Hetekig, sőt hónapokig nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán gondolván egy merészet, felvettem a kapcsolatot a Miskolci Egyetem vezetésével, mondván, hogy ősszel - a 2001-es emlékfutásunk folytatásaként - szeretnénk egy szezonzáró futóversenyt rendezni az Universitas és Miskolctapolca között. Mivel kedvező fogadtatásra találtam, már csak a nevet kellett kitalálni. Az átélt élmények és az előkészületek során megtapasztalt önzetlen segítség alapján a Barátság Maraton elnevezést találtam ki. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. A tavaly tízedik „születésnapját" betöltő eseménynek egyszer volt komoly önkormányzati támogatása, valamint néhányszor a borsodi megyeszékhely sportos alapítványa szponzorált bennünket egy-kétszázezer forinttal. Egyébként pedig minden évben, minden, ami a versenyhez szükséges - leszámítva a mérsékelt nevezési díjak összegét - baráti segítségek alapján áll össze. Barátaim, rendezőtársaim, a rendezői csapat valamennyi tagja szívességből fáradozik azért, hogy ilyenkor, az év vége felé egy újabb bensőséges hangulatú szezonzáró versenyt kínálhassunk a futás szerelmeseinek. Nem kívánnám elcsépelni a szót: itt tényleg a barátság, valamint a szeretet, az egymás iránti tiszteletet működteti a „rendszert".

Visszatérve a gondolatmenet elejére: a „csizma úgy került az asztalra", hogy barátként Kisgyörgy Ádám, illetve az általa vezetett Marathon Club mindvégig maximálisan segítette eszközökkel, tárgyjutalmakkal, szakmai rutinjával a „kistestvér" Barátság Maraton lebonyolítását. Megtiszteltetés számunkra, hogy a 2010-2011-es Borsodi Félmaraton Kupa nyitórendezvényeként is ezt jelölte meg. Egy szó, mint száz, a szálak ily módon teljesen összeértek. Ádám váratlan és pótolhatatlan távozásával nekünk, a stafétát átvevő sportbarátainak az maradt a kötelességünk, hogy tovább haladjunk az általa kikövezett úton és lehetőségeink maximális kihasználásával népszerűsítsük a futást, Miskolcon, a Barátság Maratonon és a jövőre, 2012. június 9-én jubiláló 20. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen, majd a további erőpróbákon is!

A fentiekből hiszem, hogy kiderült: nem szentségtörést követtünk el akkor, amikor a Barátság Maraton-t is meghirdettük honlapunkon!

Szűcs István