Itt vagy:A Miskolci Barátság Maraton története

A Miskolci Barátság Maraton története


A Miskolci Barátság Maraton története

A barátokon, közeli ismerősökön kívül kevesen tudják teljes részletességgel, mikor, hogyan, miként jött létre a „semmiből” a Barátság Maraton.

A történet akkor kezdődött, amikor 2001. őszén szerettem volna egy maraton teljesítésével emléket állítani az akkor 25 éve, vétlen közlekedési balesetben elhunyt Édesapámnak. Kocsis Árpinak, a Budapest Sportiroda vezetőjének jóvoltából „VIP-rajtszámom” volt a Kaiser’s-Plus Budapest Maratonra, melyre annak rendje és módja szerint korán reggel el is indultam. Autóm azonban Mezőkövesdnél lerobbant, így lekéstem a versenyt. Mivel az év hátralevő részében itthon már nem rendeztek maratont, én viszont szerettem volna megtenni, amit megfogadtam, elterveztem, elhatároztam, hogy a Miskolci Egyetem és Miskolctapolca között kijelölök egy kört és azon annyit futok, ami elég a klasszikus távhoz. Futóbarátaim közül egy (!) percig kellett kapacitálni a társulásra Németh Csabát, Harsányi Zsoltot, Pálffy Gábort, Koleszár Andrást, Markó Györgyöt, akik a „Maraton Apáért, Id. Szűcs István-emlékfutás” teljes távján mellettem voltak, miközben az erős szembe-szeles szakaszokon szó szerint még a széltől is óvtak. Azon a november végi zimankós napon végül is hosszabb-rövidebb ideig közel hetvenen csatlakoztak még hozzám, hogy segítsenek célom elérésében. Tiszaújvárosból, triatlonos barátaim, élükön dr. Márkus Gábor klubelnökkel, első szóra jöttek. És persze akadtak olyanok is – köztük Kisgyörgy Ádámmal, a Bükki Hegyi Maraton „Atyjával” - szép számmal, akik családom mellett a pálya szélén segédkeztek, biztattak. Kimondva, kimondatlanul, Mindenszentek közelében, akkor ott mindannyian így is megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről.

Végül valamennyi jelenlevőnek köszönhetően, alig több, mint fél év felkészüléssel, 95 kg-os súllyal - alaposan elmaradva ugyan 1987-es, lelkes amatőrként elért 2 óra 47 perces egyéni csúcsomtól - 4 óra 13 percet futva, tizenkettedszer is átélhettem a maratoni célba érkezés katarzisát. A célban a már akkor is nagyon komoly nemzetközi elismertséggel bíró Németh Csabitól – abszolút meglepetésként - megkaptam saját „Sparthatlon”-os (Athén-Spárta Ultramaraton) befutó érmét, melyet átgravíroztatott a következő szöveggel: „Pistának! A legnemesebb maratonjáért!” Sokan megrázták a kezem, rádióriport is készült velem. Ez utóbbin már nem tudtam tartani magam, szakadtak a könnyeim, azért, amiért futottam és azért, hogy mennyien érezték át velem az esemény belső fontosságát. Azt gondoltam, hogy ezzel a rendhagyó, viszont fantasztikusan lélekemelő maratonommal teljesítettem a célomat. Ez így is volt, de alig telt el pár hét, telefonhívásokat kaptam, melyekben arról érdeklődtek, hogy a következő évben mikor lesz ez a futás?

Hetekig, sőt hónapokig nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán gondolván egy merészet, felvettem a kapcsolatot a Miskolci Egyetem vezetésével, mondván, hogy 2002 őszén – a 2001-es emlékfutásunk folytatásaként - szeretnénk egy szezonzáró futóversenyt rendezni az Universitas és Miskolctapolca között. Mivel abszolút kedvező fogadtatásra találtam, már csak a nevet kellett kitalálni. Az átélt élmények és az előkészületek során megtapasztalt önzetlen segítség alapján a Barátság Maraton elnevezést adtam az eseménynek. Az időpontot illetően – a már fent említett megemlékezés okán - a november 1-e utáni hétvége első vasárnapját jelöltük ki. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. A Hölcz Péter barátom nevével fémjelzett Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány által felkarolt eseménynek egyszer volt komoly önkormányzati támogatása, valamint néhányszor a borsodi megyeszékhely sportos alapítványa szponzorált bennünket egy-kétszázezer forinttal. Egyébként pedig minden évben, minden, ami a versenyhez szükséges – leszámítva a mérsékelt nevezési díjak összegét - baráti segítségek alapján áll össze. Barátaim, rendezőtársaim, a rendezői csapat valamennyi tagja szívességből fáradozik azért, hogy ilyenkor, az év vége felé egy újabb bensőséges hangulatú szezonzáró versenyt kínálhassunk a futás szerelmeseinek. Nem kívánnám elcsépelni a szót: itt tényleg a barátság, valamint a szeretet, az egymás iránti tiszteletet működteti a „rendszert”. Nem számít a beosztás, a cím, a társadalmi rang, a hovatartozás, a diplomák száma. Hiszem, sőt tudom, hogy ez a példaértékű összefogás évről-évre megérint mindannyiunkat.

A Miskolci Egyetem, annak vezetése kezdettől fogva támogatta rendezvényünket, melyért nem lehetünk eléggé hálásak! Minden évben nagy örömmel és büszkeséggel térünk vissza a Körcsarnokba és környékére!

A 2011. március 6-ig Kisgyörgy Ádám vezette miskolci Marathon Club mindvégig maximálisan segítette eszközökkel, tárgyjutalmakkal, szakmai rutinjával a „kistestvér” Barátság Maraton lebonyolítását. Megtiszteltetés számunkra, hogy a 2010-2011-es Borsodi Félmaraton Kupa nyitórendezvényeként is ezt jelölte meg. Miután Ádám barátunk 2011. tavaszán tragikus hirtelenséggel az égi sportpályákra költözött, pótolhatatlan távozása után nekünk, a stafétát átvevő sportbarátainak az maradt a kötelességünk, hogy tovább haladjunk az általa kikövezett, sajátunknak is tartott úton és lehetőségeink kihasználásával népszerűsítsük a futást Miskolcon, megyénkben.

Ez tehát a MI Barátság Maratonunk rövidke története.

2012. november 2.

Szűcs István

ötletgazda-főrendező,

a Marathon Club SE elnöke