Helyszíni nevezés szombaton és vasárnap!

Az október 25-én megrendezendő Barátság Maraton Miskolc nemzetközi utcai futóversenyre a helyszínen (a népkerti sportcsarnok előtti téren) október 24-én, szombaton 15-18 óra, a verseny napján pedig 8-11 óra között lehet még nevezni. 

Az előnevezők már szombaton délután átvehetik rajtszámaikat.


Fontos információ, hogy az elektromos időméréshez szükséges chip-ekért 1000 forint letétet kell fizetni, melyet a célba érkezést követő leadáskor természetesen visszaadnak.

Egyedi emblémázott pólónk a „Barátságra”

Elkészült az október 25-i Miskolci Barátság Maraton pólóterve, melyet ezúton is megosztunk mindenkivel.
Készül a befutó-érem is, melyet hamarosan szintén közzé teszünk az oldalon!

Ne felejtsétek: kedvezményes előnevezés és pólórendelés október 15-ig!!!

Miskolci Barátság Maraton 2015 póló

Disznókő Futókör, már harmadszor

Disznókő Futókör elnevezéssel harmadik alkalommal rendeznek terepfutó-versenyt október 11-én, vasárnap Tokaj-Hegyalján. A Miskolci Barátság Maraton-2015 hivatalos elő-versenyén három egyéni és egy váltó versenyszám közül választhatnak a sportemberek.

Disznokó 2014 Rajt

Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás

  A Miskolci Barátság Maraton

versenykiírása

                                    

A verseny ideje: 2015. október 25., vasárnap (a belvárosban!)

 

A verseny célja: Az egészség megőrzését szolgáló rendszeres testmozgás és az egymást segítő, őszinte barátság fontosságának hirdetése. Versenyzési lehetőség biztosítása valamennyi korosztály amatőr és profi sportolói számára. Miskolc nevezetességeinek bemutatása. A borsodi megyeszékhely helyének megerősítése a hazai utcai maratoni futóversenyek helyszínei között.

23. BHM-KÁEV (2015) - Hivatalos eredménye

23. BHM-KÁEV (2015) - Nem hivatalaos eredménye az EvoChip weboldalán megtalálható:

http://www.evochip.hu/verseny/Bukki_Hegyi_Maraton_2015/706

Előnevezés május 17-ig

A június 6-án, szombaton, Miskolcon megrendezendő 23. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny (BHM-KÁEV) elnevezésű nemzetközi terepfutóverseny második, egyben utolsó előnevezési határideje 2015. május 17.-én, 24.00 óra. Azoknak a sportolóknak, akik szeretnének átvenni a rajtszámuk mellé egy egyedi emblémázott technikai pólót, mindenképpen be kell jelentkezniük ezen határidőig.

A versennyel kapcsolatos hír, hogy minden célba érkező egyedi befutó-érmet kap ajándékba.

Friss információ, hogy a Városgazda Kft. jóvoltából - a 4. Maratoni Hétvége (június 7-én rendezik meg ugyanott a 4. Kondenzgyík Maraton MTB ranglista versenyt, melyről a www.miskolcmaraton.hu oldalon lehet tájékozódni) résztvevői rajtszám felmutatása ellenében mindössze 450 forintos egységáron felkereshetik a Majális-park Királyasztalon kijelölt versenyközpont szomszédságában található Miskolci Állatkert és Kultúrparkot.

További információ a www. hegyimaraton.hu honlapon.

Befutó-érem

A június 6-án, szombaton, Miskolcon megrendezendő, sorrendben már 23. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny (BHM-KÁEV) elnevezésű nemzetközi terepfutóversenyünk egyik idei meglepetése a mellékelt befutóérem (az Éremgyár terméke), melyet helyezéstől függetlenül MINDEN TÁV (3,5 km, 10,5 km, 21 km, 42.2 km, 4x10,5 km) célba érkezője meg kap!

Érem

Ne felejtsétek, a legkedvezőbb előnevezés határideje ÁPRILIS 15-e!!!!!
Mindenkit - kicsiket, nagyokat - sok szeretettel várunk a borsodi megyeszékhelyre!!!!

A BHM - KÁEV Csapata

 

Íme az idei "Hegyimaraton" versenyzői pólója!

Kedves Sporttársak!

A június 6-án megrendezendő 23. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalunkon idén a mellékelt, egyedi emblémázott, navy (sötétkék) - TECHNIKAI - pólót vehetik át az ELŐNEVEZŐK. Április 15-ig legkedvezőbb a nevezés, de aki esetleg lemarad erről, az május 17.-ig még mindig jóval kedvezményesebben jelentkezhet, mint a helyszínen, a versenyközpontban!

 

Polo

Számláló

Látogatók: 334467

Közösség

Kövess minket a Facebook-on is!

Facebook

Támogatóink

Miskolc

Nomád

Hoka

Decathlon

MiNpa




Partnereink

 

EVOChip


 NeoStar


Miskolci Tapolca Barlangfürdő


Miskolci Állatert


VárosGazda

Média Támogatók